Posted on 3 Comments

Szimbólumok és jelentésük 2: növények

Páfrány

Ősidők óta él a földön, így az őserőt szimbolizálja. A kitartást és a találékonyságot jelképezi, mivel a páfrányok szívós növények, amelyek nagyon szokatlan helyeken is képesek növekedni. Kevés vízre van szükségük a virágzáshoz, és a legkeményebb éghajlaton is megélnek. Emiatt a szimbólumot a tartóssággal is társítják.

A legenda szerint Szent Iván éjjelén virágzik néhány pillanatig a páfrány, virága mágikus erővel bír. Ekkor jön el a szerelemmel, házassággal, termékenységgel kapcsolatos praktikák ideje. Varázslatos éjszaka ez, amikor bármi megtörténhet.

Misztikus helyjelölő, ahol páfrány zöldell, ott fontos dolgok történnek.

 

Lótuszvirág

Az örökké megújuló szépség és felejtés virága. Elsődlegesen a szellemi létezésre ébredő anyag jelképe. Az egyik legerősebb spirituális növény. Az iszapból, a víz homályán át fejlődik ki, hogy a fényben pompázzon. Ezenkívül a termékenységét, a női ölet, az örök életet szimbolizálja, Indiában a jóni jele is. Hindu felfogás szerint a teremtés kezdetén Visnu „lótusz köldökében” trónolt Brahma. India mai jelvénye szintén a vörös lótusz. Kínában a nyár jelképe is. A görögöknél Héra szent növénye.

Az antikvitás a felejtés szimbólumaként ismerte. Odüsszeusz társai is „felejtést ettek” a lótuszevők szigetén. Egyes fajtáinak bizonyos részei ehetőek, ezért a Föld számos táján, így nálunk is ételül szolgált ínséges időkben. Aki a lótusz jelképe alatt tevékenykedik, magára veszi mindhárom sík karmáját, hogy megtisztuljon.

Olajfa ág

Az olajágnak többnyire egy szimbolikus tartalma, jelentése van. Olajágat az engedékenység gesztusaként, vagy a béke szimbólumaként adnak át – gyakran ilyen célzás nélkül is – Görögországban a vendégeknek és a barátoknak, a hétköznapi életben. A legtöbb országban ma is a béke szimbóluma.

A Bibliában, a Noé bárkájához visszatérő galamb, aki egy olajágat hoz a csőrében, az Özönvíz visszavonulását jelzi.Ez a megbékélés szimbóluma Isten és ember között és az élet újjászületésének jele a Földön.

Mint a győzelem szimbóluma: Az olajág az Olimpiai játékok egyik jelentős ajándéka. Koszorút és olívaolajjal töltött korsót ajándékoztak a győzteseknek.

A kereszténység életében az olajfának jelentős szerepe van. Az áldozás szimbóluma, hiszen Jézus az utolsó éjszakáját az Olajfák hegyén töltötte imádkozással; a szeretet szimbóluma is, mert Jézus olajfából készült kereszten adta át életét.

Ginkgo biloba

A páfrányfenyő a legősibb növény a Földön, már 250 millió évvel ezelőtt is létezett. Túlélte a jégkorszakot, sőt, az egyetlen fa, ami két kilométeres körön belül átvészelte az atombomba-támadásokat a második világháború idején.

A keleti filozófiában a ginkgót szent fának, az életerő és a harmónia jelképének tekintik. Történetének és ellenállóságának köszönhetően a remény és a változatlanság szimbólumává vált a művészetben.

Monstera levél

A monstera növény a szerencse, a hosszú élet szimbóluma. Védelmező, béke hozó. Mivel nagyon ellenálló növény, így a kitartást, felfelé törekvést, állhatatosságot is megtestesíti.

Léggyökerei segítségével nem csak fel tud kapaszkodni más növényeken, hogy elérje azt a helyet, ahonnan éri a fény, de a levegőből ki tudja szűrni a vizet, így akkor is életben marad, ha a földben lévő gyökerei nem jutnak elég csapadékhoz. Szívós, szinte elpusztíthatatlan.

Posted on 1 Comment

Szimbólumok és jelentésük 1: állatok

Sokszor kérdezitek a vásárok alkalmával, amikor az asztalomon szemezgettek az ékszerek közt, hogy melyik szimbólum mit jelent. Az ékszerek esetében azért is különösen fontos tisztában lennünk a szimbolikával, mert a testünk kiegészítéseként viseljük őket. Sokszor vannak velünk a mindennapokban, szavak nélkül is kifejeznek minket. Szeretek szimbólumokkal dolgozni, úgy érzem, hogy ezáltal egy plusz töltete lesz az ékszereknek, és látom, hogy ez nektek is fontos, ezért gondoltam, összeszedem az általam használt szimbólumokat és jelentéseiket, hogy megkönnyítsem a választást.

A cikksorozat első részében az állatokról mint szimbólumokról lesz szó.

Kolibri

A kolibri az életöröm, a rugalmasság, a játékosság, a gyógyulás és a végtelenség jelképe. A pillanat örömének megélését, a könnyedséget és az élet esszenciáját szimbolizálja. A lehetetlennek tűnő dolgok megtestesítője.

Ezek a lenyűgöző madarak csodákra képesek, megtréfálják a természetet. A madárvilágban egyedülálló módon egy helyben tudnak lebegni a levegőben, apró termetük ellenére hatalmas távolságokat képesek megtenni, másodpercenként kétszáz csapást is végezhetnek szárnyaikkal. Akár 10 G-s terheléssel is képesek a zuhanórepülésre, ez nagyjából az az érték, ahol a vadászgépek pilótái már elájulnak a terheléstől.

Hihetetlen légi akrobaták, szempillantás alatt váltanak irányt, gyorsítanak és fékeznek le a levegőben.

Képesek a gyors perspektívaváltásra, átgondolásra, cselekedeteik így tökéletesítik újra és újra.

A maják úgy vélték, hogy az első esküvő a Földön két kolibrié volt. Kis méretük miatt a Nagy Isten hihetetlen repülési képességet adott nekik, hogy lebegjenek, hátrafelé és fejjel lefelé repülhessenek.

Méh

A méh a különböző kultúrákban sokféle istenséghez és istennőhöz kötődik, szimbolikája ezáltal nagyon színes. Kapcsolódik a Naphoz, az egyiptomiak szerint Ré napisten lehullott és életre kelt könnyeiből született. A méh szimbolikájához szorosan kapcsolódó méz az életerő, a lényeg, az esszencia jelképe.

Kínában a Méh a virágokon torkoskodó, ide-oda repkedő ifjú szerelmes jelképe. Érdekesség, hogy a kínai és európai népmesékben is megjelenő elem, hogy a hős a Méhek segítségével ismeri fel a valódi menyasszonyt, megmentendő királylányt.

A hindu vallásban Krisna, Visnu, Siva, valamint Káma szerelemistennő jelképe is a méh. Egy indiai monda szerint egy gonosz óriás lelke és életereje több méhben rejtőzik. Ez az elem szintén előfordul a magyar népmesékben: a gonosz legyőzhetetlensége abban rejlik, hogy az életereje darabjait elrejti valamilyen tárgyban vagy élőlényben, például egy méhben. (Szóval a horcruxokat nem Rowling találálta ám ki!)

Az ókori görögök szerint a méz az istenek eledele, afrodiziákum, esszencia. Különböző gyógyszerek alapanyaga. A mitológia szerint Melissza nimfa a méhek szülőanyja, és a mézet Dionüszosz találta fel. A gyermek Zeuszt Kréta szigetén méhek táplálták. Démétér istennő szolgálóit méheknek hívták.  A fullánkját Érosz/Cupido nyilához, a szerelem nyilához hasonlították.

A kelta hitvilágban a halhatatlanság, a túlvilágról jövő titkos bölcsesség jelképe. A skandináv mitológiában Yggdrasilt, a világfát méz táplálja.

Kígyó

A keleti kultúrában a kígyó az emberben élő szexuális és teremtő életerő szimbóluma. A kígyók rengeteg történetben töltenek be őrző szerepet, különböző kincseket, az élet forrását vagy más szent helyeket őriznek. A népi világban is természetfeletti erővel bíró lényként tartják számon, a jólét szimbóluma.

Az összetekeredett kígyó az anyagi világ fenntartója, az élet forrása és mint ilyen, nőies, anyaméh, vulvaszimbólum (ld. a kígyóbőr rombuszmintázata). Hozzá társul még az állandóság, a középpont, körforgás, ciklikus idő, örvény, őskáosz, alvilág, labirintus képzete. Az agy tekervényeit is megidézi, az okosság, logika és jóstehetség jelképe. Hullámvonalas mozgása miatt képviseli a haladást, a hullámzó tengert, a kanyargó folyót.

A kettős kígyó jelkép, a lépcsős spirál az amerikai őslakosok műveltségének ismert motívuma. Élettere a víz és a föld, ezért ő a vizek úrnője, ura. Ugyanakkor ő a földistennők egyik állatszimbóluma.

Gyakori vedlése miatt az örök megújulás, az újjászületés, gyógyulás, halhatatlanság  szimbólumává is vált.

Nem feledkezhetünk meg a keresztény mitológiában betöltött szerepéről sem, itt Lucifer egyik alakja,  kísértő, bűnbe ejtő figuraként jelenik meg.

Illusztráció:  Franz von Stuck: Lilith. (1891.)

Teknős

Távol-Keleten úgy tartják, hogy a teknősök páncélja a menny, az alsó részük pedig a Föld szimbóluma. Számukra a teknős olyan állat, aki varázslatos módon egyesíti az eget és a Földet. Japánban a teknős a jó szerencse és a hosszú élet szimbóluma. Pozitív jel, amely akár 10 000 év boldogságot hoz.

A teknős a bölcsességet és a kitartást jelképezi, leggyakrabban hosszú életet kívánunk vele a megajándékozottnak. A teknősbéka az öreg, bölcs tanító, aki arra ösztönöz minket, hogy ne aggódjunk annyit. Arra is tanít, hogy viselkedjünk békésen és törekedjünk a harmóniára. Szorosan kapcsolódik a víz elemhez. A kínai mitológiában a négy szent állat egyike, a sárkány, az egyszarvú és a főnix mellett. A mítosz szerint Ao, az óriásteknős viszi a hátán a Földet. Szobrai a kozmosz stabilitását jelképezik. A teknős páncéljának darabkáit régen jóslásra használták. 

Szarvas

A kelta mitológiában a szarvas keresztülvezeti a lelkeket a sötétségen. Más kultúrákban a szarvas a háború és vadászat istenének a jelképe. Így a görög vadászistennőnek, Artemisznek az élet jeleként ajánlották. A buddhizmusban  az aranyszarvas a tudást testesíti meg. Krisztus és a keresztség egyik szimbóluma. Az indián törzseknél a szarvas a legfontosabb állat, mert ő  a szív és a finomanyagi erők egyik szimbóluma, valamint annak a kapunak az őrzője, amelyik a szellemvilágot védi. Mivel képes alakjának változtatására, a szarvas egy sámán állat.
 
A legendákban ő az, aki a hősöket letéríti útjukról, és a másik világba csalogatja. 
Vitális életenergiát és dinamizmust hoz, és megőrzi ezeket számunkra. Így magunkban erőre és bátorságra találunk, hogy megkereshessük és könnyedén követhessük saját utunkat. Megtanít arra, hogy a dolgokat a szívünkkel lássuk. Lelki ösvényünk kapujában áll, és arra ösztönöz, hogy kövessük őt belső világunkba, a csodák, a varázslatok és az álmok világába. A szarvas emlékeztet álom képességünkre, szellemi gazdagságunkra, és felszólít,hogy nyíljunk meg és fedezzük fel, hozzuk felszínre speciális tehetségünket. Arra tanít, hogy figyeljünk védelmünkre, és a körülöttünk zajló eseményeket kezeljük körültekintéssel.
 
Ő egy sámán- és lélekállat, aki az energia formáinak sokféleségébe vezet be, és megtanít más testet és formát ölteni, valamint átérezni az energiákat.
 
Elefánt
 

Az elefánt a hatalom és státusz szimbóluma, Ázsia területén gyakran királyi méltóságokat szállított. Ha megnézzük az agyarát, annak segítségével bármilyen akadályt képes elhárítani, egyetlen ellensége van: az ember. Robosztus termetével stabilitást sugall. A csoportjuk minden tagját, szeretteiket utolsó lehelletükig megvédik, az emberekhez hasonlóan képesek nagyfokú empátiára, és megélik pl. a gyászt, bánatot is. A bölcsesség szimbóluma is. Ha megfigyeljük nagy füleit, utalhat arra, hogy milyen fontos az odafigyelés, mások meghallgatása, megértése. Türelmes, méltóságteljes, hosszú életet is mutat, békeszeretet, önuralom is van benne, segítőkész, alapjában véve szelíd, azonban szeretteit mindenkor megvédi, jó közösségi érzéke van, bátor, erős állat. Jámborság, higgadtság is jellemzi. Mindazok, akik nagyon szeretik az elefántokat, netán gyűjtik az elefántos relikviákat, gyakran magukra ismerhetnek ezen jellemzők mentén. A különböző elefántos tárgyak gazdagságot és biztonságot, stabilitást fejezhetnek ki, pl. ott vannak a Ganésha szobrok/képek, melyekkel a gazdagságot “hívhatjuk be”. Ezek nagyon népszerűek az európaiak körében is, hazánkban is sokszor látni őket, illetve egyéb elefánt-figurákat a különböző boltokban. Szerencsét is hozhatnak, mivel sok kultúrában a hiedelem szerint az elefánt jó szerencsét jelent/szerencsét hozó állat.

A legismertebb elefántfejű istenség a népszerű indiai Ganésha, aki a gazdagság jelképe, és emellett, csakúgy, mint az elefánt: az akadályok elhárítója is. Ezenkívül az új kezdeteknek, üzleti vállalkozásoknak/sikereknek a támogatója. A legenda szerint Buddha is egy fehér elefánttól fogant az anyja méhében, illetve a fehér elefánt királyi uralom ritka jelképe is. A fehér (albínó) állatok egyébként is a ritkaságot, különlegességet jelentik. Kínában és Afrikában is népszerű állat, a fizikai és mentális erőt testesítik meg. A felfelé mutató ormánnyal rendelkező elefánt energiát, (élet)erőt sugároz, míg a lefelé mutató ormányú nyugodtságot.

A következő részben a növények szimbolikájával fogunk foglalkzni.

Posted on 4 Comments

Nyakban hordható varázsolajok

Megtisztelő együttműködésre kaptam felkérést a múlt hónapban, Mácsadi Anni a natúrkencés gyógyfűsámán penderült elém a Kiskertpiacon egy rövid chates megbeszélést követően, és bízta rám egy rollos üvegnyi olajkeverékét, hogy készítsek hozzá sárgaréz tokot, hogy nyakban viselhető legyen, mint egy talizmán. Hazafelé próbáltam kiszagolni az üvegcse tartalmát, de addig jutottam, hogy van benne valami citrusos, aztán amikor átküldte az összetevők listáját, rájöttem, miért jutottam el csak eddig…

Így született meg ez a kis kollaboráció, aminek eredményét mostantól ti is nyakba akaszthatjátok.

Végül kétféle olajtalizmán született, az egyik szemes, a másik holdas mintával. Mindegyik tok egyedi, utalva arra, hogy viselőik is mind külön egyéniségek lesznek.

NIMRUD (szemes üvegek)
 
Sámáni pulzusparfüm
 
A spirituális vezetőnek szüksége van a természet támogató erejére. Ennek egyik kvintesszenciája lehet egy terápiás tisztaságú illóolaj. Hát még több!
A szinergikus hatású növényi kivonatok egy frissítő fejillattal indító, ám masszív, földes alapillattal záródó parfümben élnek. A szív illatok pedig a legerősebb szakrális olajok elfeledettjei. Egy impulzív, mély beavatás már a használat is, ha pedig hagyjuk hatni, megnyílik alattunk a föld, felettünk az ég…bennünk pedig a létra.
A szellemvilágban vágtázás, a révülés mélyítése, az izzó őserő segíti a sámánt az útján, miközben katalizál ugyan a düh, de tisztul tőle a máj, előjön az árnyék, játszik majd a fénnyel, a boldogság és önfeledtség keveredik a démonjaink leheletével, az ördögi tánc iszapjából pedig lótuszvirágként nő ki a feloldás.
 
Összetevők:
⚜️Grapefruit
⚜️Labradori tea
⚜️Sárgarépa
⚜️Kanadai feketefenyő
⚜️Gyömbér
⚜️Szent bazsalikom
⚜️Brazíliai eukaliptusz
 
A keverék a teret tartó ember vállán a kisangyal, a segítő segítője, hogy az útmutatás tiszta, haragtól, bánattól, tudatlanságtól és vágytól mentes legyen, amennyire csak lehetséges az adott pillanatban. Nem a mindennapokra való pulzusparfüm.
 
Használat: Az üvegcséből kenj a pulzuspontokra egyszerre összesen 3 görgésnyit. Illatolt be az olajat, és csendesedj el 3 mély belégzés és 3 mély kilégzés erejéig.
 
Kontraindikáció: várandósság, szoptatás, 6 éves kor alatt, antidepresszáns vagy más gyógyszer szedése mellett kérd ki szakorvosod tanácsát! Fényérzékenyítő összetevőt tartalmaz, használata után az érintett bőrfelületet nem érheti UV-fény 8 órán át!
 
“Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás:
Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”
/Weöres Sándor/
MESE OLAJ (holdas üvegek)
 
Ősasszony pulzusparfüm
 
Több oldalról támogatja a női minőséget, annak szabad áramlását anélkül, hogy szerepekbe kényszerítené használóját.
Balzsamos, édeskés parfüm a nyári búzatáblákon lengedező szellő illatával. A terápiás tisztaságú olajkeverék kedvezően hat a szív- érrendszerre, vérnyomáscsökkentő hatása van, fő hívószava a kiegyensúlyozás, minden téren. Használójának nemcsak a fizikai testére, hanem lelkére és szellemére is hatással lesz.
Segít elengedni a bizonytalanságot, a frigiditást, a görcsöket, a szorongásainkat, a félelmeinket, ezek helyére a pink lótusznak köszönhetően a tisztaság, a béke ül. A női szelídség fehér selyme úgy ölel körbe, hogy a határhúzás, az énképviselet és a biztos ítélet ereje megmarad.
Nyugodtság, harmónia, erő. A szentháromság, amelyre minden nőnek úgy van szüksége, hogy saját alkatán nem esik csorba. Ha a Nő visszatalál saját magához e Mese által, akkor lesz egyensúlyban a világ.
Mese egy kiegyensúlyozó olajparfüm, amelynek illata sokáig megmarad. Először a friss-virágos illatok kúsznak be, majd fokozatosan bomlik ki az illat a fás irányba, míg a tonkabab buzgóvá nem teszi a már oly sokat említett erőt. Egy kis balzsamos felhangja is van a benzoéfának köszönhetően. Az összetevőtündérek pedig, akik ezt a komplex anyakirálynőt alkotják:
 
⚜️Geránium
⚜️Rózsafa
⚜️Pálmarózsa
⚜️Vetiver
⚜️Benzoéfa
⚜️Tonkabab
⚜️Pink lótusz
⚜️Varádics
⚜️Ylang-ylang
⚜️Sárgabarackmag olaj
 
Használat: Tehető fül mögé, csuklóra, pulzuspontokra. Igen kevés elég belőle, hogy hatását és illatát kifejtse.
 
Kontraindikációk: Várandósság, szoptatás ideje alatt, 6 évnél fiatalabb gyermek esetében, alacsony vérnyomásnál nem használható.
Anni 2013 óta foglalkozik természetyógyászattal, és 2014-ben találkozott a klinikai aromaterápia világával. Jó ideig környezetének tartogatta a kincseit, mert nem érezte megnyílásának idejét. De pár éve prezentálja már a nagyvilágnak azt, amit képvisel, és üvegcsékbe tölti a kezein átfolyó erőt, amit odalentről és odafentről kap. Ezekből születnek a természettel harmonizáló kozmetikumai, a rituálékhoz és önismereti utakhoz használható illatkeverékei, a gyógyfüvei, a füstölői. Mert a növényektől tanul, az ő erejükből táplálkozik, és a készítményeivel adja tovább tudását.
Fontos számára az alaposság, a tudás és intuíció összefonódása, a tudomány és a spiritualitás, az animista világkép és a modern alkímia egyvelege. A készítmények minőségiek, válogatott alapanyagokból készülnek, és mindnek lelke van.

Az olajok erősen limitált kiadásban készülnek, Annitól holnap (03.11.szombat) vásárolhatjátok meg például őket a Nine Pubban a Lónyai utcában egy órától, de itt az instagram oldalának linkje, ahol felvehetitek vele a kapcsolatot.

Az illusztrációkért nagy köszönet Suki Áginak!